Ön itt tartózkodik: Szálloda Szolgáltatások Wellness

Wellness

Török fürdő EgerEger nemcsak barokk épületeiről és boráról, hanem az egyedülálló gyógyvízéről is híres.

Eger történelmi hangulata és ezen belül nemzetközi szinten is ritkaságszámban menő Török Fürdő épülete már önmagában véve is egyedi dolog.

Az épületben nem csak medencék vannak, hanem a török fürdőzést idéző hamam fürdők is. Lehetőség van masszázsra és különböző gyógyászati szolgáltatások igénybevételére. Az építészeti kialakítás a török kor hangulatát idézi fel. Nyáron egy közlekedőn keresztül lehetőség van a Strand területére való kijárásra is.

Az egri termálfürdő épületét 1839 - 1840 között építették, bővítették, mely Pyrker egri érsek nevéhez fűződik.
Az egri meleg víz gyógyhatásának kutatásával, vizsgálatával minden korban foglalkoztak, s a folyamatos fürdőfejlesztések révén, ma modern körülmények között élvezhetik a vendégek a víz gyógyhatását, s élhetik át az egri fürdőkultúra több száz éves történetét.

Nyitott és fedett élménymedence, gyermekmedencék, gyógymedencék, úszómedence, dögönyöző várja a látogatókat.

Eger strandfürdő

A sportosabb vendégeink számára ajánljuk a Bitskey Aladár sportuszodát.

A Bitskey Aladár uszodában infraszauna, finn szauna, pezsgőfürdő, masszázs, fitness terem , Spin Racing, fodrászat, kozmetika, manikűr, pedikűr, sportbolt, büfé, étterem, kávézó és koktélbár várja a vendégeket.

Mindezt szállodánk ablakából már láthatják, mivel az Egri Vízi paradicsom és wellness központ közvetlen szomszédságában vagyunk.


Nem csomagajánlat megrendelése esetén is kedvezményes belépőket tudunk biztosítani.